Kategória szűrés
Általános
TŰRJÜK VAGY NE TŰRJÜK? GD&T, PMI, MBD WEBINÁR 3. RÉSZ
2022. július 11. Kategóriák: Általános, NX
Az EUMET és a graphIT közös webinárja folytatódik
Tűrések, GD&T, PMI, MBD és minden, amit fontos tudni róluk. Megmutatjuk miért érdemes megérteni a tűréseket és hogyan lehet nyerni azon, ha tudatosan és megfelelően használjuk nem pedig a bevett szokások alapján.
A webinár sorozatunk harmadik részében a 3D modellhez kötött tűrések és megmunkálási feliratok felhasználását nézzük meg. Ebben a részben olyan kérdésekre adunk választ mint:
- Hogyan hat ki közvetlen a megmunkálási tervre egy tűrés?
- A mérőprogramokat hogyan lehet a tűrések és PMI-ok által vezérelve automatikusan létrehozni, illetve a modell változásaihoz kötve frissíteni?
- Hol nyerünk a GD&T és PMI alkalmazással időt, és mik a trendek a felhasználásukban?
Mindezekre megkapja tőlünk a választ.
Visszatekintésként, a korábbi webinárokban az alábbi témákkal találkozhattak résztvevőink:
Az első részében az EUMET szakemberei mutatták be a GD&T megfelelő alkalmazásának előnyeit, példákkal illusztrálva, illetve kiderült az is, hogyan spórolhatunk a gyártásunkon több tűrés alkalmazásával. Továbbá kiderült még, hogy miért döntött úgy néhány cég a belső szabályzatában, hogy mellőzi a hengeresség használatát.
A GD&T elemeit nemcsak a tervezés és a gyárthatóság oldaláról vizsgáltuk meg, hanem a második webinár alkalmával a graphIT kft. NX csapata bemutatta, hogy a Siemens NX használata során, hogyan alkalmazzuk a méretek és tűrések jelöléseit, miért és hogyan váltható ki a 2D-s rajz a 3D-ben alkalmazott jelölésekkel és milyen előnyök származnak belőle a termék életciklusa során.
Regisztráljon webinár sorozatunk utolsó részére és tekintse meg a korábbiakat is!
Időpont: 2022.07.20. 10.00 – 11.00
TŰRJÜK VAGY NE TŰRJÜK? GD&T, PMI, MBD WEBINÁR 2. RÉSZ
2022. június 22. Kategóriák: Általános, NX
Az EUMET és a graphIT közös webinárja
Tűrések, GD&T, PMI, MBD és minden, amit fontos tudni róluk. Megmutatjuk miért érdemes megérteni a tűréseket és hogyan lehet nyerni azon, ha tudatosan és megfelelően használjuk nem pedig a bevett szokások alapján.
Webinár sorozatunk első részében az EUMET szakemberei mutatták be a GD&T megfelelő alkalmazásának előnyeit, példákkal illusztrálva, illetve kiderült az is, hogyan spórolhatunk a gyártásunkon több tűrés alkalmazásával. Továbbá kiderült még, hogy miért döntött úgy néhány cég a belső szabályzatában, hogy mellőzi a hengeresség használatát.
A GD&T elemeit nemcsak a tervezés és a gyárthatóság oldaláról vizsgáltuk meg, hanem a második webinár alkalmával a graphIT kft. NX csapata bemutatja, hogy a Siemens NX használata során, hogyan alkalmazzuk a méretek és tűrések jelöléseit, miért és hogyan váltható ki a 2D-s rajz a 3D-ben alkalmazott jelölésekkel és milyen előnyök származnak belőle a termék életciklusa során.
Regisztráljon a három részes webinárunkra, ahol mindez kiderül!
Időpont: 2022.07.06. 10.00 – 11.00
Tűrjük vagy ne tűrjük? GD&T, PMI, MBD webinár 1. rész
2022. június 13. Kategóriák: Általános, NX
Az EUMET és a graphIT közös webinárja
Tűrések, GD&T, PMI, MBD és minden, amit fontos tudni róluk. Megmutatjuk miért érdemes megérteni a tűréseket és hogyan lehet nyerni azon, ha tudatosan és megfelelően használjuk nem pedig a bevett szokások alapján.
A kétrészes webinárunk első részében az EUMET szakemberei mutatják be a GD&T megfelelő alkalmazásának előnyeit, példákkal illusztrálva, illetve kiderül az is hogyan spórolhatunk a gyártásunkon több tűrés alkalmazásával. Továbbá ki fog derülni az is, hogy miért döntött úgy néhány cég a belső szabályzatában, hogy mellőzi a hengeresség használatát.
A GD&T elemeit nemcsak a tervezés és a gyárthatóság oldaláról vizsgáljuk meg, hanem a második webinár alkalmával a graphIT kft. NX csapata bemutatja, hogy a Siemens NX használata során, hogyan alkalmazzuk a méretek és tűrések jelöléseit, miért és hogyan váltható ki a 2D-s rajz a 3D-ben alkalmazott jelölésekkel és milyen előnyök származnak belőle a termék életciklusa során.
Regisztráljon a kétrészes webinárunkra, ahol mindez kiderül!
Időpont: 2022.06.22. 10.00 – 11.00
Siemens Realize LIVE, a világ CAD/CAM/PLM/DM graphIT szakmai szemmel
2022. június 1. Kategóriák: Általános
Siemens Realize LIVE, a világ CAD/CAM/PLM/DM graphIT szakmai szemmel
A Realize LIVE a Siemens legnagyobb éves felhasználói konferenciája, amelynek európai állomása idén is Berlin volt. A rangos konferencián a graphIT Kft. szakértői is részt vettek, elő is adtak, és a konferencia után egy 2 órás webinár keretében a hazai felhasználóknak, ügyfeleknek is elhozzák a legfontosabb újdonságokat a népszerű Siemens termékek (NX, Solid Edge, Plant Simulation, Opcenter, Teamcenter) világából.
A webinár főbb részei:
- Merre tovább digitális termékfejlesztési és gyártás?
- Iparági trendek és irányok
- Termékfejlesztési újdonságok (NX, Solid Edge)
- Mérnöki folyamatok és érdekességeik (Teamcenter, Mendix)
- Digitális gyártás elemei és jövőképe
Agenda:
9.00 – 9.30 : Érdekességek a termékfejlesztésről és a rendezvények főbb előadásairól
9.30 – 10.00 : NX előadás
10.00 – 10.30 : Solid Edge előadás
10.30 – 11.00 : Digitális gyártás előadás, kvíz
Vegyen részt a webinár végén tartandó kvíz játékunkon és nyerjen egy főre szóló részvételt tetszőleges graphIT tanfolyamaink egyikére!(NX,Solid Edge,Opcenter,Tecnomatix)
Tartson lépést az ipari trendekkel, vegyen részt a webinárunkon!
2022.06.15. 9:00 – 11:00
Idén is nagy sikere volt a PLM Felhasználói Konferenciánknak
2022. május 26. Kategóriák: Általános
2022. május 5-6 között tartottuk az éves, kizárólag szoftverfelhasználóinknak tartott szakmai konferenciát Gárdonyban, amit nagy érdeklődés kísért.
Idén már 25. éve képviseltetjük magunkat a hazai CAD/CAM/PLM piacon, többnyire a Siemens Digital Industries Software megoldásaival. Emellett folyamatosan bővülő szolgáltatásainkat kínálunk partnereinek, mint például tanfolyamokat, konzultációkat és akár a személyre szabott szoftver kiegészítőket.
Fókuszban a 2022-es ipari trendek
A kétnapos rendezvényen a hangsúly a PLM piac újdonságaira és a 2022-es trendekre helyeződött. Az izgalmat esettanulmányokkal és a napi munkát megkönnyítő trükkökkel fokoztuk.
A rendezvényt Sallay Péter, a graphIT Kft. ügyvezetője nyitotta, majd Kovács Imre a Siemens Digital Industries Software Partner Management Executive előadásában a PLM szoftverek felhőalapú megoldásait ismertette. Ezt követően Elek Sándor az IDM Systems Zrt. ügyvezetője adott elő az ipari digitalizáció és a digitális gyártás témában.
A vendégelőadók között szerepelt Dr. Kling Sándor gépészmérnök és a Kling Technology ügyvezetője, aki évekig dolgozott a tavalyi Forma1-es világbajnok csapatánál, a Red Bull Racingnél, mint szerkezeti elemző. Előadásában a kimondottan izgalmas háttértörténetek mellett, kitért arra is, hogy milyen PLM termékeket használtak a munkájuk során, illetve, hogy az új 2022-es szabálymódosítások miként növelték a CAD szoftverek szerepét a száguldó cirkuszban.
Ebéd után az előző évekhez hasonlóan szekcióprogramokkal folytatódott a konferencia, ahol a jelenlévők szekciónkként külön teremben vehettek részt az előadásokon. Három divízió közül választhattak: NX, Solid Edge és Digitális Gyártás.
Gyakorlatias előadások, izgalmas versenyek
Az NX szekcióban a felhasználók megismerhették az NX CAD újdonságait, a felületmodellezés alkalmazási példáit, a fémnyomtatásra való tervezés különlegességeit és sok olyan hatékonyságnövelő tippeket és trükköket, melyeknek alkalmazása a napi munkát nagy mértékben megkönnyíthetik. A felhasználók részt vehettek az idei évben először megrendezett NX versenyen, ahol a feladat egy egyszerű alkatrész megtervezése volt, ami nem bizonyul nehéznek, viszont a feladat nehézségét az adta, hogy NX 2-ben kellett megtervezni, ami egy 2005-ös szoftver verzió.
Az újdonságok bemutatása a Solid Edge divízióban sem maradt el: munkatársaink gyakorlat orientált bemutatót tartottak a 2022-es szoftver verzió újdonságaiból. Ezt követően hibrid reverse engineering technikával készült alkatrész került 3D nyomtatásra, mely az előadások végére elkészült. A nyomtatás közben többek között a Solid Edge funkciófejlesztés, Design Configurator és CAM pro előadások zajlottak.
A Tecnomatix / Digitális Gyártás szekcióban a felhasználók többek között megismerkedhettek a Plant Simulation újdonságaival és olyan tippekkel és trükkökkel, amelyek segítik a szoftver egyszerűbb használatát, és hatékonyabbá teszik a napi munkafolyamatot. A szekció előadásait vendégelőadó szoftver felhasználók színesítették tovább gyakorlatias esettanulmányok bemutatásával.
Az első nap szakmai programja után gourmet kóstolás, wellness, este pedig vacsora és kötetlen szakmai ismerkedés várta a vendégeket a helyszínül szolgáló hotel játéktermében.
Másnap tovább folytatódtak a szakmai előadások, ahol a résztvevők feltehették kérdéseiket, illetve a terméktámogató munkatársainkkal megvitathatták a felmerülő napi problémákat és azok megoldásait. Majd a két napos konferencia egy svédasztalos ebéddel zárult.
Az ügyfél visszajelzésekből kiderült, hogy a felhasználóink miért várják évről évre a graphIT felhasználói konferenciáját: Olyan szakmai újdonságokat, ötleteket és impulzusokat kapnak a jelenlévők, ami hasznukra válik a hétköznapi munkavégzés során. Emellett a szakmai kapcsolataikat is könnyedén bővíthetik.
Tervezz és nyerj! Solid Edge nyereményjáték
2022. május 18. Kategóriák: Általános
Nyerj egy 3DConnexion Wireless Spacemouse-t és vegyél részt egy ingyenes Solid Edge haladó tanfolyamon!
Nagyon egyszerű a feladat.
Mindössze ennyit kell megtenned a nyereményjátékban való részvételért:
- Facebookon beköveted a Solid Edge Magyarország oldalt
- Ezen az oldalon letöltöd a SE 30 napos próbaverziót
- Lemodellezed benne a lenti műszaki rajzon látható alkatrészt
- Végül a nyereményjáték posztja alá bekommenteled az alkatrész tömegét
Kiegészítő információk: Az alkatrészhez 1.4301-es rozsdamentes acélt társíts, mint anyagtulajdonság!
Tipp: Első lépésben egy bool műveletben kell gondolkodni.
A nyereményjáték időtartama: 2022.05.20 – 2022.07.20
A sorsolás időpontja: 2022.07.21
A Solid Edge 30 napos próbaverzió letöltése
- Töltsd ki az alábbi űrlapot
- Kitöltés után átirányításra kerülsz a Siemens oldalára, ahol ismét ki kell tölteni egy rövid űrlapot
- Majd kattints a „get trial” gombra és telepítsd a szoftvert
A teljes nyereményjáték szabályzatért kattints ide
PLM Felhasználói Konferencia 2022
2022. február 21. Kategóriák: Általános, Rendezvény
Szakmai eszmecsere, valós tapasztalatok
PLM Felhasználói Konferencia 2022
GÁRDONY – 2022. MÁJUS 05-06.
Csatlakozzon a májusi felhasználói konferenciánkhoz, ahol:
- a résztvevők a korábbi konferenciáinkhoz hasonlóan idén is átfogó információt kapnak az ipari digitalizációs megoldásokról,
- csak a tényekről lesz szó, nincs mellébeszélés!
- az előadás témáinkat ügyfeleink tapasztalatait figyelembe véve állítottuk össze, melyek az idei ipari trendekkel társulnak,
- egy nagy csomag tippel és trükkel gazdagodhatnak szoftver felhasználóink,
- számos esettanulmányt mutatunk be,
- a fókuszt a hatékonyságnövelésre helyezzük.
A konferencián 3 szakmai szekció és vendégelőadóik
- Siemens NX
- Siemens Solid Edge
- Digitális gyártás
előadásait hallgathatják végig.
Kiknek szól a rendezvény?
A konferenciánkat olyan graphIT PLM szoftver felhasználóinknak ajánljuk, akiket hajt a tudásvágy, szeretik az érdekességeket, de nem szeretik az unalmas konferenciákat. Hiszen az éves felhasználói rendezvényünkön olyan előadásokkal, újdonságokkal, trükkökkel és esettanulmányokkal szolgálunk, amihez kávé sem kell, mert anélkül is figyel a hallgató.
Továbbá azon felhasználóinknak ajánljuk, akik nyitottak egy közös networkingre és, hogy a nap végén kötetlenül átbeszéljük a lezajlott előadásokat.
Előadás témáink
Időpont: 2022. május 05-06.
Helyszín: Vital Hotel Nautis****
2483, Gárdony, Holdfény sétány 9.
https://www.hotelnautis.hu/
Regisztráció menete:
Töltse le a lap alján található regisztrációs és megrendelőlapot, majd kitöltve a marketing@graphit.hu e-mail címre szíveskedjen visszaküldeni.
Részvételi feltételek:
Regisztráció és részvételi díj befizetése*
Részvételi díj:
Early Bird jegy: 280 EUR / FŐ – MÁRCIUS 31-IG ÉRVÉNYES
Normál jegy: 300 EUR / FŐ – ÁPRILISTÓL
/ 4 vagy több fő esetén vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal, egyedi kedvezmények miatt! /
REGISZTRÁCIÓS ÉS MEGRENDELŐLAP LETÖLTÉSE:
*A részvételi díj magába foglalja magán a Felhasználói Konferencián való részvételt, továbbá a szállást, a wellness használatot, némely szabadidős programot, reggelit, kávészüneteket, svédasztalos büfé-ebédet, ajándékokat, és nem utolsó sorban a neves előadók által tartott előadásokon való részvétel lehetőségét!
Természetesen folyamatosan figyelemmel követjük a járványügyi helyzetet és a kapcsolódó országos intézkedéseket, és a biztonsági előírásokat szükség esetén az aktuális helyzethez igazítjuk. A graphIT Kft. fenntartja a jogot, hogy adott helyzetben akár a rendezvény lemondása mellett döntsön. Ez esetben a részvételi díjat visszafizetjük.
Egy kis emlékeztető arról, hogy milyen is az igazi graphIT-os PLM Felhasználói Konferencia:
Miért választják ennyien a Siemens NX-et?
2022. január 7. Kategóriák: Általános, NX
Miért választják ennyien a Siemens NX-et?
A Siemens NX egyre több nagynevű multit tudhat felhasználójának. Ugyan a piacon számos kiemelkedő CAD/CAM/CAE szoftver megtalálható, egyre többen mégis a csúcskategóriás NX-et választják. Vajon miért?
Érdekli az NX legújabb verziója?
Friss NX felhasználók
Az elmúlt években folyamatosan növekedett az eladott NX szoftverek száma. Az emelkedő tendencia folytatódott azzal, hogy a Daimler-Mercedes csoport 2015-ben a Siemens NX-re váltott. Ez meglepte a gépjárműipart akkoriban: így több mint 7000 új felhasználót tudhat magáénak az NX. Az új platformra való átállás rekordidő, mindössze 16 hónap alatt megtörtént.
További jelentős változások közé tartozik a Fiat-Chrysler átállása NX-re. Ebben az esetben a licencek száma meghaladta az 1000 darabot.
Tavaly a Siemens ismét nagy győzelmet aratott: A Ford Motor Company után a Hyundai Kia Motors is NX-re váltott. A Hyundai KIA Motorsnál közel 40 éve használtak egy másik piacvezető CAD szoftvert, mielőtt bevezették a Siemens megoldását. Ez egy nagy győzelem a Siemens számára, amely a Hyundai KIA-nál korábban elsősorban a Simcenter STAR-CCM+ szimulációs és elemző eszközön keresztül volt csak jelen.
Minek köszönhető ez a növekvő tendencia?
Az NX népszerűségének titka több összetevőből áll. Kiemelendő, hogy nem csak egy egyszerű CAD szoftverről van szó, hanem egy egészen összetett rendszerről beszélhetünk, ahol egy szoftveren belül a CAD/CAM/CAE területeket is kihasználhatják a felhasználók, sőt a Siemens többi kiegészítő termékével együtt egy termék teljes életciklusa lefedhető a tervezéstől a gyártáson át egészen annak a minőség ellenőrzéséig.
Az NX licencelése az egyik legrugalmasabb a hazai piacon. Igényelhető örök licenc, előfizetés, bérelhető, felhőből is indítható, sőt olyan egyedi licencelési megoldásokat kínál, mint a token, lebegő vagy a géphez kötött licenc. Hatalmas előny, hogy az NX moduláris, így teljesen cégre szabható, ezért elég csak azokat a funkciókat megvásárolni, melyeket tényleg használ. Nem utolsó sorban itt olyan egyedi funkciókról is beszélhetünk, mely teljesen különállók a piacon, mint például a G kód alapú szerszámgépszimuláció.
Siemens NX- folyamatos fejlődés, meggyőző új funkciók
Megjelent az NX legújabb verziója, NX 2007 néven, mely az eddigiekhez hasonlóan számos újdonsággal rukkolt elő. Az újdonságokat egy webinár formájában megtekinthetik Január 12-én 10 órakor. A bemutatjuk az új CAD és CAM megoldásokat, melyek az új verzióban már elérhetők. Az online előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván a graphIT Kft!
2021. december 17. Kategóriák: Általános
Az idei esztendőben a graphIT az ügyfeleinek szánt karácsonyi ajándékok összegét ismét jótékony célra fordítja, cégünk ebben az évben a Regőczi Alapítványt támogatja.
Az alapítvány a világjárvány miatt árván maradt gyermekeket támogatja.
A koronavírus-járvány tömegek életét változtatta meg végérvényesen. Sok ezrekét pedig el is vette. Sajnos idén cégünk is elvesztette egyik meghatározó munkatársát, Fehér Tamás kollégánkat, barátunkat. Az alapítvány támogatásával az Ő emlékének is tisztelgünk.
A járvány során számtalan édesanya és édesapa vesztette életét, így sajnos fiatalok százai maradtak árvák vagy félárvák. Gyermekek, akiket gyászukban segíteni, életükben támogatni kell. A több száz kisgyermek és kamasz tragédiáját megváltoztatni sajnos nem lehet, a lehetőségeinkhez mérten sorsukat segíteni azonban kötelességünk.
graphIT Kft.- A Siemens legrégebbi Magyarországi szoftveres partnere az ipari digitalizációban, segítség számos KKV számára
2021. december 9. Kategóriák: Általános
Az interjúban Sallay Péter, a graphIT Kft. ügyvezető igazgatója ismerteti, hogy mit jelent Siemens partnernek lenni, illetve milyen előnyöket jelent az ipari digitalizáció a magyar kis- és középvállalkozások számára.
Ha pár mondatban kéne bemutatni a graphIT Kft-t., mit említene meg?
A graphIT 1992 óta képviselteti magát a hazai CAD/CAM/PLM piacon, kezdetben klasszikusan a tervezőmérnökök munkáját segítő CAD/CAM/CAE megoldásokkal foglalkoztunk, termékportfóliónk azóta tovább bővült digitális gyártás és termelésütemező szoftverekkel. Emellett folyamatosan bővülő szolgáltatásainkat kínáljuk partnereinknek, mint például tanfolyamokat, konzultációkat és akár a személyre szabott szoftver kiegészítőket.
Mit jelent számukra a Siemenssel való kapcsolat?
Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan nagymúltú, de mégis innovatív vállalat partnereként tevékenykedhetünk, mint a Siemens, jövőre már 25. éve. A partneri besorolásunk alapján a legmagasabb szakértői szintet érjük el, több üzletágban is Smart Expert Partnerei vagyunk. Mivel az ügyfelek szakértőkkel szeretnek együtt dolgozni, ezért a partnereknek is meg kell felelniük ezeknek a piaci elvárásoknak. A Smart Expert Partner elismerés egy olyan folyamatos munka eredménye, amely a szoftver értékesítésen, konzultáción, tanfolyamokon és támogatáson keresztül magas szintű ügyfélorientált szemléletet tükröz.
Ha jól tudom a cég több szinten is Siemens partner. Ez mit jelent?
Igen, ez így van. A graphIT Kft. három szinten is Siemens partner. A szakmai tudásunk alapján Smart Expert partnerek vagyunk. Másrészt pedig Certified Training Partnerek is vagyunk, így garantáltan a legmagasabb szintű felkészültséget biztosítjuk az ügyfél tréningek során is. Emellett Technology partnerei is vagyunk a Siemensnek, ami azt jelenti, hogy fejlesztünk olyan szoftvermegoldásokat, saját termékeket és szoftver kiegészítőket, amelyek fejlesztési platformként Siemens termékeken alapulnak. Ilyen például a Solid Edge gyártervező modulja az Edge Layout fejlesztésünk, az NX PowerPack hatékonyságnövelő kiegészítője, vagy az Opcenterhez fejlesztett saját gyártási lejelentő rendszerünk, illetve a Plant Simulation rendszerhez fejlesztett SmartTalk nevű vizuális programozói könyvtár.
Ma már egy multinál elengedhetetlen az ipari digitalizáció használata, de a KKV-k még talán nem tekintik a digitalizációt annyira fontosnak. Hogyan jelenik ez meg a graphIT Kft. ügyfélkörében?
A KKV-k esetében különösen fontos az, hogy a meglévő erőforrásaikat minél jobban ki tudják használni és még produktívabbak legyenek. A termékportfóliónk mindegyik eleme alkalmas arra, hogy ezt a produktivitás növelést rövid időn belül elérjék a cégek, mint például az NX-ben a hatékonyabb megmunkálás tervezést vagy sokkal több rendelés határidőre való szállítását a termeléstervezés megfelelő alkalmazása során vagy a folyamatszimuláció oldalán már elsőre jó gyártási folyamatok létrehozását, ezzel számottevő költséget megspórolva. Ez persze az is jelenti, hogy az általunk bevezetett megoldásoknak a megtérülési ideje nagyon rövid, jóval a szoftver iparágra jellemző 12-18 hónap alatti.
Hogyan látja, a KKV-knál elég egy szoftvermegoldás, vagy jobban járnak, ha a teljes termékportfóliót bevezetik?
Bizonyos esetekben egy adott problémával keresnek meg minket a KKV-k, amire akár megoldást jelenthet egy szoftver megvásárlása is, de a legtöbbször azt látjuk a cégek esetében, hogy a termékek közötti kapcsolatok és az integrációs technológiákból adódó szinergiákat nagyon jól ki tudják arra használni, hogy több területnél is produktivitás növekedést érjenek el, azzal, hogy a portfólió több elemét is bevezetik. Hogy egy konkrét példával szolgáljak, van olyan ügyfelünk, aki hosszú évek óta Solid Edge felhasználó, később egy speciális mérnöki szakterületre NX szoftvert vásároltak. Mindkét megoldás mérnöki adatait Teamcenterrel kezelik. Legutóbb pedig termelésütemező rendszert vezettünk be náluk. A Teamcenter és a termelésütemezés kapcsán a vállalati ERP és egyéb megoldásokkal történő integrációt a graphIT Kft. fejlesztette az egyedi igények alapján. Ez a példa is jól mutatja, hogy a cégünk mára jelentősen túllépett a „csak” szoftver értékesítésen, kiemelten figyelünk ügyfeleink egyedi igényeire és igyekszünk azokban is segíteni nekik.
Mi tartozik a graphIT portfóliójába?
Termékeink között olyan világszerte népszerű CAD/CAM/CAE és PLM szoftverek találhatók, mint a Solid Edge (CAD), az NX (CAD/CAM/CAE), a Teamcenter (PLM), és a digitális gyártási és logisztikai megoldásokat tartalmazó Tecnomatix termékcsalád, amelynek két leginkább elterjedt terméke a Plant Simulation és a Process Simulate. Illetve 2014 óta foglalkozunk termelésütemező szoftverekkel, ami Siemens esetében az Opcenter APS nevű termelésütemező rendszert jelenti. Ehhez kapcsolódóan saját gyártáskövető rendszert fejlesztettünk, amely több cégnél biztosítja a termeléstervezés és gyártás hatékony összhangját. Az Opcenter APS segít a cégeknek a napi, heti gyártási feladatok megtervezésében a rendelések, az erőforrások, és egyéb gyártási paraméterek alapján.
Mi az a plusz, amit a graphIT hozzáad ezekhez a termékekhez?
Szolgáltatásaink széles palettájába beletartoznak tanfolyamjaink, melynek résztvevői igazi, az iparban hasznosítható tudással gyarapodnak. Ahogy korábban említettem már, a szoftver eladás sem egy egyszerű értékesítési folyamat, gyakran párosul mellé a felhasználó egyedi igényei alapján személyre szabás, konfigurálás és maga a szoftver használatának betanítása, vagy a posztprocesszor testreszabása. Egyedi igények alapján foglalkozunk gyártási és logisztikai szimuláció készítéssel is, a digitális iker a folyamatok fejlesztésének egyre inkább elterjedt eszköze. A termelésütemezés területén az adott cég felkészültségének felmérésétől, a koncepció kidolgozáson át a bevezetésig és a működő rendszer átadásáig a teljes projektfolyamatot kezeljük.
Hogyan foglalná össze három pontban, hogy mit tanácsol a KKV-knek az ipari digitalizáció kapcsán?
Első pontként, az ipari digitalizáció mindenképp legyen a vállalat stratégiája, továbbá ne csak pont megoldásokban gondolkodjanak, hanem inkább egy összetett megoldáson, ami a legjobb teljesítményt nyújtja a vállalat számára. Végül nagyon fontos az is, hogy az ipari digitalizáció összekapcsolódjon egy olyan oktatási szinttel, amiben az egész szervezetüket ők maguk is tanítják, folyamatosan képzik magukat az új technológiákra, beleértve a menedzsmenttől a sori dolgozókig. Biztos vagyok benne, hogy komoly ipari tapasztalatunkkal, felkészült mérnöki csapatunkkal és stabil piaci pozíciónkkal bármely KKV számára segítséget tudunk nyújtani üzleti céljai megvalósításában.
Mi az, amiben a graphIT kiemelkedő?
A graphIT biztos céges háttérrel rendelkezik, és stabil, folyamatosan frissülő tudással. Ezért maximálisan eleget tudunk tenni ügyfeleink igényeinek, hiszen nem csak szoftverre van szükségük, hanem egy olyan komplett megoldásra, amely személyre szabott és tökéletesen illik a környezetünkbe. Ezt pedig csakis szakértőktől tudják megkapni.
Töltse le a Solid Edge 30 napos ingyenes próbaverziót
2021. december 7. Kategóriák: Általános, Solid Edge
Próbálja ki ingyen a Solid Edge-t 30 napon keresztül minden megkötés és kötelezettség nélkül!
Az ingyenes 30 napos próbaverzió letöltésével egy teljes értékű Solid Edge érhető el, amelyhez most számtalan interaktív oktató videót és oktatási anyagot biztosítunk. Bővebben…
Virtuális gyártás, valós problémák
2021. december 7. Kategóriák: Általános, NX, SIEMENS, Tecnomatix
Digitális gyártással kapcsolatos érdekességekért látogasson el a digitális gyár blogunkra!
Búcsú Fehér Tamástól
2021. március 23. Kategóriák: Általános
Tragikus hirtelenséggel, 2021. március 14-én cégünk elveszítette egyik meghatározó munkatársát, Fehér Tamást.
Tamás 19 évet dolgozott a graphIT-nál, karrierjét folyamatos üzleti sikerek jellemezték, a cég meghatározó NX üzletágát vezette, és tagja volt a vállalkozás tulajdonosi körének. A graphIT-os eredmények mellett Tamás számos nemzetközi elismerést is kapott, több üzleti évben lett a CEE régió legjobb értékesítője a Siemens PLM berkein belül.
Tamás munkássága meghatározó volt a hazai PLM piacon az elmúlt két évtizedben. Nevéhez köthető a Siemens csúcskategóriás, integrált CAD/CAM/CAE rendszerének, az NX-nek hazai térhódítása. A cégnek több száz NX ügyfele van különböző iparágakban, akik Tamásnak köszönhetően ismerték meg, majd vezették be sikeresen a graphIT által képviselt PLM megoldásokat. Ezzel Tamás egyértelműen hozzájárult a magyar ipar technológiai fejlődéséhez.
Cégünk Tamás személyében egy kollégát, barátot veszített el. Családjával együtt gyászolva, emlékét örökké őrizni fogjuk.
…
Vörösmarty Mihály: AZ EMBER ÉLETE
Mint az érett gyümölcs,
Az élet fájáról
Hull a fáradt ember,
Midőn órája szól.
S erény vagy bűn, öröm
Vagy bánat, miben élt,
Sírjánál írva lesz,
A nép itéletén.
De mint dúlt lant után
A megtört zengemény:
Úgy vész el sok derék
Pályája közepén.
Hiába volt dicső
Ifjú, szép és erős:
A társaságban gyöngy
A pályán elszánt hős.
Hiába volt gyönyör,
Hölgynek, ki látta őt,
Maga, merész öröm
A honfiak előtt.
Míg más kincset sovárg:
Ő boldogságban élt,
Ha fensőbb vágyakért
Adhatta életét.
Önzetlen áldozat
Volt tiszta élete:
Az embereknek üdv,
Magának dics köre.
S ha lelke húrjait
Az élet megüté,
Oly kedves volt a hang,
Mint a legszebb dalé.
Hiába! mennie
Kellett idő előtt,
Kérlelhetetlenűl,
A sír lehúzta őt.
De aki ennyit élt,
Sír el nem temeti,
Sírját a hála szent
Kezekkel öleli.
Emléke oltva van
A földbe, melyen élt,
Mélyen bocsátja be
Megáldott gyökerét.
S midőn magasra nőtt,
A fának sudarán
Ragyognak tettei
Arany gyümölcs gyanánt.
S idő és a világ
Bevégzik a müvet,
Mit véghez jutni sors
S élet nem engedett.
Ízelítő a PLM Felhasználói Konferenciáról
2021. március 22. Kategóriák: Általános
VÉGRE ÚJRA EGYÜTT!
Ízelítő a 2021-es PLM Felhasználói Konferenciáról
Szeptember 10-én lezárult az éves szakmai eseményünk, mely idén már 15. éve, hogy megrendezésre került a felhasználóink számára.
Számunkra különösen nagy öröm volt, hogy a tavalyi online konferencia után, idén újra személyesen tudtuk megtartani a szokásos éves felhasználói rendezvényünket, ahol sok ismerős és új arc bukkant fel.
Az idei évben Siófokon tartottuk a kétnapos szakmai konferenciánkat, ahol kollégáink bemutatták az ipari digitalizáció újdonságait, legfrissebb koncepcióit, és résztvevőink számos érdekes gyakorlati példákon keresztül kaptak betekintést az ipari digitalizáció aktuális megoldásaiba és a legérdekesebb trendekbe.
A konferenciát tovább színesítette, hogy nem csak szakembereink, hanem ügyfeleink is nagyszerű és érdekes előadással készültek mind az NX, Solid Edge, Digitális Gyártás szekcióban.
Szeretnénk egy kis betekintést nyújtani, azok számára, akik nem tudtak részt venni az eseményünkön.
2021. 09. 24-én, pénteken 10:00-tól Online megtekinthető konferenciánk plenáris része.
Ahol találkozhatnak
-
Siemens PLM üzletág – Kovács Imre 10:00 – 10:15
-
Siemens NX – Huss Dániel 10:15 – 10:45
-
Siemens Solid Edge – Scherer Viktor 10:45 – 11:00
-
Digitális gyártás – Molnár Zsolt 11:00 – 11:15
izgalmas előadásaival, melyben bemutatásra kerülnek a szoftverekkel kapcsolatos érdekességek és a jövőben várható új trendek.
Ne maradjon le a fejleményekről, csatlakozzon be online előadásunkra!
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az űrlap kitöltésével tud.
Szekciókként az alábbi előadások zajlottak le a konferencián:
Amennyiben érdekli valamely szekció előadásunk , kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk, a marketing@graphit.hu címen.
Megnövelt termelékenység: Több millió forintos megtakarítás
2021. március 21. Kategóriák: Általános, NX
Egyre több vállalat látja a digitális transzformáció (DX) kezdeményezéseket a gyártási teljesítmény javításának egyik lehetőségének. A gyártók számára fontos, hogy megértsék, hogy az e fajta beruházások hol javíthatják a teljes gyártási folyamatot. Ebben a cikkben a Lifecycle Insights 2021-es tanulmánya alapján a befektetési megtérülések (Return on Investment – ROI) számításáról és azok pénzügyi hatásairól lesz szó egy alkatrészgyártó szemszögéből. Valamint betekintést nyújt arról, hogy melyek a gyártási hatékonyság maximalizálásához szükséges faktorok. Illetve a graphIT Kft. által nyújtott lehetőségekkel, hogyan javíthatók a különböző területek produktivitása. Lépjünk együtt a következő lépcsőfokra a hatékonyság felé!
A DX befektetési megtérülése
A DX 2021 -es ROI tanulmányát azért végezték, hogy jobban megértsék, miért, hol és hogyan fogadják el a gyártó szervezetek a különböző DX kezdeményezéseket. A beruházások lényeges tendenciáinak kiemelése érdekében a válaszadókat különböző csoportokba osztották a kezdeményezésekkel kapcsolatos tevékenységeik szerint.
A csoportokra bontásához a válaszadók minden DX kezdeményezési befektetésért pontokat kaptak. A Lifecycle Insights ezután az index pontszám szerint három csoportra osztotta a válaszadókat: legkevésbé progresszív, mérsékelten progresszív és leginkább progresszív. –A Lifecycle Insights 2021 -es DX tanulmánya
A tanulmány megállapította, hogy a legprogresszívebb szervezetek sokkal aktívabbak a DX kezdeményezésekkel szemben, mint a legkevésbé progresszív csoportok. Ráadásul ezek a szervezetek a megfelelő technológiákkal teszik lehetővé ezeket az erőfeszítéseket. A végeredmény? A legprogresszívebb szervezetek kézzelfogható javulást tapasztalnak a teljes termékfejlesztési és gyártási életciklusban.
- ábra: Az élenjáró szervezetek a kulcsfontosságú gyártási területeken jobban teljesítettek, mint társaik a Lifecycle Insights DX -tanulmánya szerint.
A kutatási eredmény fordítása ROI -ra
A tanulmány számos kulcsfontosságú különbséget mutatott a legprogresszívebb és legkevésbé haladó szervezetek között a sűrített ütemtervek és a bonyolultabb termékek kezelése tekintetében. Az egyik kiemelkedő megállapítás a gyártási célteljesítmények közötti jelentős eltérés volt. A legprogresszívebb szervezetek 72 százaléka elérte vagy meg is haladta a tervezett gyártási teljesítményt, köszönhetően a DX-beruházásoknak. A legkevésbé haladó szervezetek azonban 64% -os arányt értek el, vagyis 8% -kal kevesebb részleg érte el a kívánt célkitűzést. Egy ilyen különbség jelentős többletköltségekkel járhat, mind az idő, mind az erőforrások tekintetében. Nem érdemes ebbe a hibába esni.
2.ábra: Különös figyelmet érdemel, hogy a legprogresszívebb gyártók nagyobb százaléka elérte vagy meghaladta a tervezett gyártási teljesítményt.
Annak érdekében, hogy jobban szemléltessük egy ilyen különbség hatását, vetítsük rá az eredményeket egy fiktív gyártó cégre, a TBX Manufacturing Kft. -re. Ez az óriásvállalat turbinalapátokat gyárt turbógépekhez, például sugárhajtóművekhez és áramfejlesztő berendezésekhez. Íme a pénzügyi profilja:
- A cég teljes bevétele 310 milliárd forint.
- Hat gyártóüzemmel rendelkezik, amelyek mindegyike potenciálisan évente 15 000 turbinalapátot tud előállítani. A vállalat így évente 90 000 lapátot tud előállítani.
- Ha azonban egy részleg nem éri el a gyártási teljesítményt, akkor csak 12 000 lapátot állít elő.
Ha erre a példára vetítjük a Lifecycle Insights 2021 -es ROI DX tanulmányának megállapításait, akkor a következő költségvetési hatást fedjük fel:
- Ha a TBX Manufacturing hasonlóan teljesít, mint a legkevésbé progresszív csoport válaszadói, akkor létesítményeinek csak 64% -a éri el a várt teljesítményt. Ez azt jelenti, hogy a vállalat négy részlege kapacitását kihasználva működik, kettő pedig elmarad a gyártási céloktól.
- A négy pályán lévő részleg egyenként 15 000 lapátot állít elő, összesen 60 000 darabot. A másik két részleg csak egyenként 12 000 lapátot, vagyis összesen 24 000 darabot állít elő.
- Ezeket az alkatrészeket összeadva a TBX Manufacturing idén 84 000 lapátot állít elő: 6000 darabbal kevesebbet, mint a teljes kapacitás. Ez 7% -os termeléscsökkenés.
- Ez a teljesítménycsökkenés 2,1 milliárd forinttal alacsonyabb bevételt jelent egy potenciálisan 310 milliárd forintos óriásvállalat számára. Ez jelentős és teljesen felesleges csökkenés.
3. ábra: A legprogresszívebb gyártási teljesítmény különbséget alkalmazva a gyártó vállalatban jelentős pénzügyi növekedés mutatható ki.
A DX bevezetői az alkatrészgyártásban
Hogyan érhetnek el a legprogresszívebbek több bevételt a gyártási teljesítményből? Mit tehet a TBX Manufacturing Kft. a bevételei növelésének érdekében?
A Lifecycle Insights 2021-es DX ROI tanulmányának eredményei azt mutatták, hogy a legprogresszívebb szervezetek nagyobb valószínűséggel rendelkeznek számos technológia-alapú képességgel, amelyek lehetővé teszik a nagyobb gyártási átmenő teljesítményt. Ezek a képességek a következők:
- Képesség a szerszámok tervezésének szimulációjára. Ezek a szimulációk javítják a működést azáltal, hogy lehetővé teszik a szerszámtervezők számára, hogy figyelembe vegyék a különböző szerszámtervek hatásait, és megértsék, hogy azok hogyan hatnak a gyártásra.
- Beruházások az automatizált szerszámtervezésbe, CAD szoftverek részeként. Ezekkel a képességekkel felvértezve a szerszámtervezők újra felhasználhatják a vállalati szabványokat és a bevált gyakorlatokat, miközben felgyorsítják a szerszámok tervezését. Ez felgyorsítja az egész folyamatot, és jobb, gyorsabb szerszámtervezést eredményez.
- A megmunkálási szerszámpályák létrehozásának, szimulációjának képessége; valamint a megmunkálási teljesítmény javításának képessége. A technológusok ezeket az eszközöket használják a vágási sebesség, az előtolás és a szerszámok helyes megválasztásához, miközben nyomon követik a felületi minőség és a teljes műveleti idő változását. Így megtalálják a megfelelő egyensúlyt a sebesség és a minőség között. Amint az alábbi ábrán látható, a legprogresszívebb vállalatok több, mint háromszor nagyobb valószínűséggel használják ezeket a fejlett eszközöket, mint a legkevésbé haladó gyártók.
- Megoldások, amelyek automatikus szerszámpálya-generációt biztosítanak a nagysebességű megmunkáláshoz a CAM részeként. Ezek a képességek magukba foglalják a szerszámmozgás szimulációját, lehetővé téve a gépészek számára, hogy nagysebességű megmunkálási szerszámpályákat hozzanak létre, és sokkal kevésbé támaszkodnak a szerszámpálya fizikai ellenőrzésére. Ez felgyorsítja a termelést.
- Szerszámpálya-szimulációs képességek a CAM részeként felmerülő ellenőrzési és validálási igényekhez. A technológusok kihasználják ezen képességeket, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a szerszámpálya megfelel -e a rendeltetésének, ezzel csökkentve a szerszámtörések, ütközések, a selejt, az utómunka mennyiségét. E tanulmány szerint a legprogresszívebb vállalatok csaknem 50% -kal nagyobb valószínűséggel használják ki a szerszámpálya -szimulációs képességeket, mint a legkevésbé haladó alkatrészgyártók.
Mindezek a képességek hozzájárulnak a magasabb gyártási teljesítményhez azáltal, hogy feltárják, iterálják és jobb módszereket találjanak az alkatrészek és komponensek gyártásának végrehajtására.
Forrás: Siemens – Increased throughput: A $7M opportunity for manufacturers alapján
Amit a Siemens és a graphIT kínál
A graphIT-nál az a küldetésünk, hogy segítsük a gyártókat innovatívnak maradni, ami hozzájárul a magasabb gyártási teljesítményhez. A Siemens új fejlesztésében, az NX for Manufacturing legújabb kiadásában izgalmas képességek jelentek meg, amelyek segítik a vállalatokat abban, hogy sikereket érjenek el a DX-ben. A mi feladatunk pedig ezeknek a sikereknek a bevezetése.
Néhány ezek közül:
- Gyors és hatékony megoldások a szerszámtervezéshez: Az általunk nyújtott szimulációs megoldások segítik a teljes formafejlesztési folyamatot az automatizálni és korszerűsíteni. Az öntőforma tervezéstől a megmunkálásig.
- Termelékeny marási technikák a 3D megmunkáláshoz: Fejlett megoldásaink széles körben kínálnak új, hatékonyabb marási technikákat. Az ilyen automatizálási fejlesztések jelentős megtérülést kínálnak a megmunkálási technológiákban, mivel segítenek a szervezeteknek páratlan szintű pontosságot, felületminőséget és magasabb hatékonyságot elérni .
- Az ügyfelek által inspirált fejlesztések: Ahogy az NX tervezési és megmunkálási eszközei tovább fejlődnek, a Siemens folyamatosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy új eszközöket és lehetőségeket nyújtson minden formájú és méretű gyártóeszköz támogatásához. A graphIT Kft. pedig nem csak implementálásban ad támogatást, megfelelő eszközöket, de megoldásainkat teljes mértékben a problémára tudjuk szabni ezzel is növelve az új megoldások bevezetésének hatékonyságát.
Termelékenység növelése, költségcsökkentés, hatékonyságnövelés… nem csak hívószavak, hanem valós értékek, melyet a graphIT Kft. szolgáltatásaival és megoldásaival nyújthat a gyártócégeknek. Cégünk 25+ év tapasztalattal rendelkezik a PLM piac szerteágazó területein.