PLM Perspektíva 4.0 – Összefoglaló
2016. november 23. Kategóriák:
Általános, Esettanulmány, Minőségmenedzsment, NX, Rendezvény, SIEMENS, Solid Edge, Teamcenter, Tecnomatix
PLM válaszok graphIT kézből az Ipar 4.0 kihívásaira
2016. november 9-én tartotta éves rendezvényét a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó megoldás szállítója, a graphIT Kft. A Perspektíva 4.0 központi témája az Ipar 4.0 és a PLM kapcsolata volt. A téma aktualitásának köszönhetően még az előző éveknél is nagyobb érdeklődés kísérte az idei eseményt.
Az idei Perspektíva 4.0 is hagyományosan a PLM Design Contest 2016 tervezői pályázat díjkiosztójával indult. Ezt aztán egy jól átgondolt tematika szerint felépített szakmai előadássorozat követett, egyre részletesebben bemutatva a PLM szerepét a digitalizációban és az Ipar 4.0-ban. A graphIT, mint a Siemens egyetlen hazai PLM Gold Partnere, a Siemens által vízionált Digitális Vállalat (Digital Enterprise) koncepción keresztül ismertette a jelenleg legfejlettebb PLM szoftverkomponensek szerepét az ipari tervező- és gyártócégek folyamataiban.
Esettanulmányként egy teljes és valós PLM folyamat került bemutatásra az Ipar 4.0 mintagyárának tekintett Ambergi Siemens gyárban előállított SIMATIC Nanobox nevű kompakt méretű ipari PC példáján keresztül. A digitális ikerpár koncepciója megjelent minden fázisban. Az alkatrésztervezés bemutatása Solid Edge-ben történt, melyet az NX-ben és a Simcenter-ben végrehajtott analízis és megmunkálás tervezés követett. A gyártás tervezésére, előkészítésére és szimulációjára a Tecnomatix termékcsalád különböző moduljai mutattak be megoldásokat (Plant Simulation, Process Simulate Robotics). Végül az ún. Quality Management portfólió szoftvereivel mutatták be a NanoBox problémás részeinek ellenőrzését.
A graphIT PLM előadásai között kapott helyet két nagyon érdekes partner előadás, szintén az Ipar 4.0 jegyében. A graphIT stratégiai partnere, az evopro systems engineering Kft. a rendszerintegrátor nézőpontjából hívta fel a figyelmet az Ipar 4.0 számos fontos folyamat és IT-szintű kérdésére. Továbbá, részletesen ismertette a graphIT-tal közösen létrehozott Teamcenter alapú mintarendszer funkcionalitását. A másik partner prezentációt a Siemens Zrt. tartotta, és bemutatta, hogy Magyarország első elektromos repülőgépének fejlesztése során milyen komplex kihívásokkal kerültek szembe és hogy a Siemens PLM szoftverei hogyan segítettek ezek megoldásában.
A Perspektíva 4.0 kiállítói területén a graphIT technológia partnerei, az evopro, a Fujitsu, a SZEngine és a 3Dconnexion mutatták be megoldásaikat. Érdemes kiemelni az evopro standján lévő virtuális üzembehelyezést demonstráló mintarendszert, mely közvetlenül az Ipar 4.0 koncepciójának szellemében került kialakításra.
A rendezvényen kiosztásra kerültek a hagyományos Design Contest tervezői díjak. Mind a Solid Edge, mind pedig az NX oldalon számos színvonalas pályamunka érkezett.
A Perspektíva 4.0 konklúziója az volt, hogy a hazai iparvállalatoknak minden szinten fel kell készülnie a digitalizáció és az Ipar 4.0 kihívásaira. Ezek PLM vonatkozásában a graphIT Kft., mint a területet 20 éve és teljes hatókörében képviselő szakértő hatékony segítséget tud nyújtani.
Amennyiben a bemutatott termékekről és megoldásokról érdeklődik, további részletesebb tájékoztatást szeretne kapni, kérjük ne habozzon és keressen minket bátran! Szakértő kollégáink szívesen állnak rendelkezésére a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségek bármelyikén!
Ha kíváncsi rá, hogy cége mennyire felkészült az Ipar 4.0 koncepcióra, kérjük regisztráljon az 1 napos ingyenes felmérésre!
Ipar 4.0 cégfelmérés – 1 napos ingyenes konzultáció – Regisztráció!
Találkozunk jövőre is, a 2017-es PLM Perspektíva rendezvényen!