fbpx
Hírek

Perspektíva 25: főszerepben a CAD/CAM/PLM jövője (beszámoló)

2022. október 10. Kategóriák: Általános, graphIT Kft., Rendezvény

A graphIT Kft. 2022. október 5-én több év covid okozta kihagyás után ismét megtartotta a hagyományosnak tekinthető Perspektíva CAD/CAM/PLM rendezvényt. A konferenciának a GoBudaMall mozija adott helyszínt, ahol nagy létszámú mérnök és cégvezető gyűlt össze.
Az idei Perspektíva nem „csak” egy szakmai konferencia volt, hanem egy születésnapi rendezvény is, hiszen a graphIT idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.


 

Főszerepben a jövő


Az előadások erősen fókuszáltak az ipari aktualitásokra és a jövő trendjeire.
Az idei rendezvényt a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója Jeránek Tamás nyitotta meg. „Mit hoz a jövő?” című előadásában az ipari trendváltozásokat és az innováció szerepét ismertette a közönséggel. Emellett kiemelte, hogy a graphIT Kft. nagymértékben hozzájárult a hazai PLM piac fejlődéséhez és elismerését fejezte ki a cég kiemelkedő szakmai tevékenységéért.

Ezt követően Sallay Péter a graphIT ügyvezető igazgatója betekintést nyújtott a cég elmúlt 25 évének sikereibe, az aktuális helyzetébe, víziójába és a teljeskörű PLM megoldásaiba, amely magában foglalja a digitális termékfejlesztést, gépészeti tervezést, digitális gyártási megoldásokat és a termelésütemezést.

A félnapos rendezvényt az IDM Systems Zrt. és az Eumetrology Kft. kiállító standjai és a graphIT szakértő kollégák előadásai színesítették tovább Solid Edge, NX, Teamcenter X, Opcenter APS, Plant Simulation és Asprova megoldásokhoz fűződő témákban.

Perspektíva 25 konferencia

Perspektíva 25 konferencia

 

Fehér Tamás diplomamunka pályázat

Sallay Péter bejelentette a graphIT Kft. által meghirdetett Fehér Tamás diplomamunka pályázatot, amelyen minden évben a hazai felsőoktatási intézmények alap és mesterszakos hallgatói pályázhatnak az adott esztendőben Siemens NX témakörben készített diplomamunkákkal, illetve szakdolgozatokkal. A győztesek azon kívül, hogy gyakornoki pozíciót kaphatnak a cég NX üzletágánál, az alábbi díjazásokban is részesednek:

Díjazás szemeszterenként:

  1. helyezett: 300.000,- Ft
  2. helyezett: 200.000,- Ft
  3. helyezett: 100.000,- Ft

Fehér Tamás 19 évet dolgozott a graphIT-nál, karrierjét folyamatos üzleti sikerek jellemezték, a cég meghatározó NX üzletágát vezette. Nevéhez köthető a Siemens csúcskategóriás, integrált CAD/CAM/CAE rendszerének, az NX-nek hazai térhódítása. A graphIT-os eredmények mellett Tamás számos nemzetközi elismerést is kapott, több üzleti évben lett a CEE régió legjobb értékesítője a Siemens PLM berkein belül.

Tamás mindvégig szívügyének tekintette a hazai oktatási intézmények támogatását a legmodernebb technológiák bevezetésében. Tamás tavaly a koronavírusjárványban vesztette életét, a diplomamunka pályázat célja Tamás emlékének ápolása.

 

Szoftverhasználati trendek      

Ami nemrégiben még csak spekuláció volt, mára már valóság. A felhőalapú szolgáltatások (SaaS) a szoftvervilág meghatározó részévé váltak, egyre nagyobb piaci részesedéssel.
A Perspektíván kiemelt téma volt a SaaS. A Siemens Digital Industries Software képviseletében Kovács Imre partnerfelelős igazgató tartott előadást a témában.
Előadásában bemutatta a Siemens szoftverek licencelési megoldásait, ami magában foglalja a(z):

A graphIT Kft. szakértője az összes említett szoftverbevezetési lehetőségnek, így maximálisan tudja támogatni ügyfeleit a kiválasztott konstrukció bevezetésében.

 

Hamarosan megjelenik a Solid Edge 2023

A Perspektíva előadásaiból kiderült, hogy 2022. október 12-én hivatalosan is bemutatásra kerül a Solid Edge 2023. Melyről pontos részleteket még nem árulhattak el.

 

3D Design Contest 2022 – tervezői verseny eredményhirdetése

A 3D Design Contest 2022 egy olyan mérnöki tervezőverseny, ahol a versenyzők bármely 3D tervező szoftverben készített munkákat küldhettek be, amelyben szerepelt a 25-ös szám, mely jelen esetben a graphIT Kft. 25. évfordulóját jelképezi. A szakmai zsűri a bírálat során figyelembe vette, hogy a pályázó mennyire használja ki szoftver által nyújtott lehetőségeket, mennyi egyedi ötletet, speciális megoldást alkalmazott a tervezése során. A verseny eredményhirdetésére a Perspektíva 25 konferencián került sor.
A verseny fő támogatója a 3DConnexion volt, ennek értelmében a nyertesek az alábbi díjakat kapták:

1. helyezett: 3DConnexion Wireless Spacemouse
2. helyetett: 3DConnexion Compact Spacemouse
3. helyezett: 3DConnexion Cadmouse Pro

 

Nincs születésnap ajándék nélkül

A nap végéhez közeledve további izgalmak vártak a jelenlevőkre. Nem csak a 3D Design Contest első 3 helyezettjét díjazták értékes ajándékokkal, de a rendezvény résztvevői között kisorsolásra került egy NX CAD és egy Solid Edge 1 éves felhőalapú ipari szoftver előfizetés.

A Perspektíva 25 konferencia sikeressége a vendégelőadók és a graphIT jól kidolgozott előadásainak köszönhető. A konferenciáról a teljesség érzésével távozhattak a résztvevők, hiszen az előadások lefedték a PLM portfólió egészét.

A graphIT idén már 25. éve segít a hazai ipari vállalatoknak a digitalizáció okozta nehézségeket leküzdeni és szakértőként hatékony segítséget nyújt.